A 2021/2022. tanévre történő iskolai beiratkozás helyi rendjét az alábbiakban szervezzük meg.
A kormány döntése és a miniszterelnök 2021. április 14-i bejelentése alapján 2021. április 19-től az 1-4. évfolyamos tanulóink jelenléti oktatásban vesznek részt. Az órákat, szakköröket, fejlesztő foglalkozásokat, művészeti oktatást a digitális oktatást megelőző, normális rend szerint folytatjuk.
A felsősök számára (5-8. évfolyam) 2021. május 10-ig folytatódik a tantermen kívüli, digitális oktatás.
Ha a szülő a járványhelyzetre tekintettel nem akarja gyermekét iskolába küldeni, írásos kérvényt nyújthat be az igazgatóhoz a hiányzás igazolására. A felkészítésről a szülőnek kell gondoskodnia.
Lehetőség van arra is, hogy az alsós tanulóink csak a délelőtti foglalkozásokon vegyenek részt, az követően hazamenjenek, és ne vegyék igénybe a napközis ellátást.
Pannonhalma, 2021. április 15.
A koronavírus miatt elmaradtak a nyílt napok. Ennek pótlására készítettünk egy filmet iskolánk életéről, amelynek keretében bemutatjuk a mindennapi nevelő-oktató munkánkat. Minden érdeklődő számára örömmel biztosítjuk, hogy az alább meghatározott formában és időben megtekintheti a filmösszeállítást. Ha szeretné megtekinteni a filmet, kérem, hogy az iskola email címére (altisk.pannonhalma@szbi.hu) küldje meg gmail-es email címét 2020. december 14-én, hétfőn 9.00 óráig. (Csak gmail-es email cím birtokában tudják megnézni!) A filmet 2020. december 18-án, pénteken délután 16.00 órától 2020. december 20-án 20.00 óráig tesszük elérhetővé. (A linkre kattintva tudja a filmet elindítani.) Azt követően csak egy később meghatározott, tavaszi időpontban lehet újra megtekinteni.
2020. december 7.
Tisztelt Szülők! A kormány a járvány helyzettel kapcsolatos védekezés érdekében több eljárást is hozott. Ez számtalan ponton érinti a munkatervünket és a további teendőinket.
Részletek >>2020. november 11.
Intézményünkben az alábbi módon teszünk eleget a miniszteri utasításnak...
Részletek >>2020. szeptember 30.
Az Iskola - miniszteri rendelkezés alapján aktualizálta - módosította az intézkedési tervét
Elolvasom2020. szeptember 11.
Az iskola az alábbiakban tájékoztatja a szülőket és diákokat a hiányzások igazolásáról és a hosszabb betegség ideje alatti munkavégzésről a classroom-on keresztül
Elolvasom2020. szeptember 11.
Az EMMI miniszterének és az oktatási államtitkárságának közleménye és eljárásrendjei alapján a 2020/2021. tanévet - figyelemmel a vírussal kapcsolatos központi és helyi intézkedésekre - a korábban megszokott módon kezdjük el.
Tovább2020. augusztus 26.