Iskolánk Ökoiskolai Munkatervében megfogalmazottak szerint megvalósított programjairól: az alsós környezetvédelmi projektnapról (téma: 'Hulladékok', valamint 'Egészségre káros szokásaink') és a felsősök hasonló programjáról (téma: 'Egészségre káros szokásaink') a Galéria menüpont alatt találnak fotókat. Alább pedig az Ökoiskola Munkatervünket tölthetik le.
A fentarthatósági témahéten, az 1.a osztály tanulóival beszélgetőkört tartottunk a hulladékgazdálkodásról, és a szelektív szemétgyűjtésről. A papírgyűjtésre hosszabb ideje készültünk, a tanulók számára feleslegessé vált lapokat összegyűjtöttük egy dobozban, és a papírgyűjtésben leadtuk az újrahasznosítás miatt. Megbeszéltük, hogy igyekeznek minél kevesebb palackozott dolgot vásárolni, ezzel kevesebb szemetet termelni, valamint az energia hatékonyság szempontjából ne pazaroljuk a vizet, és mindig időben kapcsoljuk le a villanyt. Szakszonné Tiba Angéla
Az osztályból a családok zöme részt vett a papírgyűjtésen. Könyvtárlátogatást szerveztem, melyen az "ökosarkot" mutatta be a könyvtárosunk. Ress Judit
A képzelet alapján írtunk fogalmazást Egészség-országról, illetve megnéztük a mobiltelefonok történetét, újrahasznosítását. Ehhez jól illeszkedik a meghirdetett pannonhalmi összefogás is, melyben ilyen készülékek összegyűjtését szorgalmazzák. Gáborné Istenes Tünde
A fenntarthatósági témahét keretében először a Föld Napján készítettünk plakátot a gyerekekkel. A hulladékgazdálkodásról beszélgettünk a papírgyűjtés kapcsán, a szelektív hulladékgyűjtésről szereztünk gyakorlati tapasztalatokat és a komposztálásról beszélgettünk. Berki Ibolya
A fenntarthatósági témahét keretében a tiszta vízről, az ivóvízről és a vizes élőhelyekről beszélgettünk. A 2022-es témahét ajánlásai közül az Egy csepp vízből című projektet választottuk. A tanóra során feldolgoztuk Lehoczky János: a vizek fohásza című versét, a versszakokat a gyerekek elképzelései szerint lerajzoltuk, végül plakátot készítettünk a versből, melyet az osztályteremben helyeztünk el. Szücs Katalin
A pénteki osztályfőnöki órán volt szó a fenntarthatóságról. A tárgyalt témák: - fenntarthatóság fogalma -ökológiai lábnyomunk (Magyarországé) ill. a Föld különböző országaié -egy napi ételünk: honnan, milyen messziről érkezik -a Föld különböző országainak családjai mennyit költenek havonta étkezésre és mit fogyasztanak. Kokas Zsuzsanna
A hetedikesekkel a Nézz szembe a szemeteddel, tarts rendet a hulladékok között című témát választottuk. Az anyag feldolgozása során a hulladékokat csoportosítottuk, megbeszéltük mely hulladék miként károsíthatja a környezetet, beszéltünk az újrahasznosítási lehetőségekről és arról is, hogyan kerüljük el a hulladékkeletkezést. Az iskolai szervezésű papírgyűjtési akción 807 kg papírt gyűjtöttünk, mellyel a felső tagozatosok versenyét megnyertük. Ének-zene órán hulladékokból készítettünk hangszereket. Havlik Emese, Szücs Katalin
A 8. b osztály a fenntarthatósági témahét keretein belül szerda délután részt vett a Győr-Szitásdombon egy környezetvédelmi - erdőgazdasági programon. Csütörtökön a papírgyűjtésen vett részt az osztály tevékenyen segítőként is. Pénteken az anyák napjára készülődtünk saját készítésű ajándékkal. Kiss Judit